Archive for the ‘Irány a természet!’ Category
A kilátó építési idejéről nincs információm. A fából készült építményt utoljára 8 évvel ezelőtt újították fel. Ez sajnos látszik is rajta. Nem ez a legstabilabb kilátó amiben valaha is jártam. Már gyengébb szél hatására is meginog. De aki ennek ellenére is vállalja a három szintes kilátó meghódítását, az a Balaton keleti medencéjében és a környező védett erdőségekben gyönyörködhet!Hazánk első tájvédelmi körzetében, az ország első tanösvényét 2002-ben újították fel. Az összességében 18 km hosszú útvonal több kisebb és nagyobb körúttal hálózza be a félszigetet. Tihany a túrázók számára igazi paradicsom. A félsziget, a különleges természeti értékeket tekintve rendkívül gazdag. Nem csak geológiai képződmények, változatos formák vonzzák a turistákat, hanem a hihetetlenül gazdag állat és növényvilág is. Élnek itt ritka állatok, mint például a füles kuvik, medvelepke, illetve megtalálható itt számos vízimadárfaj (szürke gém, vörös gém, kócsag), a barna rétihéja, kabóca, ürge és még sorolhatnánk. Ezen kívül a tanösvény mellett legelésző szürkemarhákat is megcsodálhatjuk. Egyszóval egy páratlan élővilágba pillanthatunk bele.
A Balatonfelvidéki Nemzeti Park a nyári hónapokban szakvezetéssel szervez túrákat a Tihany-félszigeten (térítés ellenében). Jelentkezni a honlapjukon lehet.
Megközelítés: A túra a Sajkod melletti Apáti-templomromtól indul. Innen a piros kereszt jelzést kövessük. Állomásai: Apáti-hegy, Nyereg-hegy, Csúcs-hegy, Szarkádi-erdőbe, Gejzír-mező, Aranyház, Kiserdő-tető, Óvár, Barátlakások, tihanyi hajóállomás.

A Balatonkenese kincsének nevezett Tátorján a löszfalon él. Közép-Európában szinte csak itt található meg. Jellemzői: hosszú életű, húsos gyökerű, tavasszal virágzó növény, melynek apró fehér virágai vannak. Még a jégkorszakból maradt itt, az orosz sztyeppvidékről származik, de a török korban honosodott meg. 60 éve sorolható a védett növények közé. A tanösvényen található tájékoztató táblák segítségével a túrázók megismerhetik ezt a ritka növény, és az itt élő állatvilágot is (parti fecske, gyurgyalag, stb.)
Megközelítés: A tanösvény a Faluháztól indul (Táncsics u. 24). Innen kövessük a sárga jelzést. Fűzfő felé vezető műúton hamarosan megpillantjuk a Tatárlikakat (9 db kisebb barlang a löszfalban), majd felérve a Soós-hegy tetejére a kilátóból gyönyörködhetünk a Balaton keleti medencéjének látványában. A Parragh arborétum és a Lovasudvar megtekintése után a tanösvény a település központjába vezet vissza minket.
2006 tavaszától minden túrázó megismerheti a Balaton-felvidék szőlőfajtáit, a borvidék sajátosságait, a szőlőművelés folyamatát, és a különleges vörös színű föld kialakulásának történetét. Mindebben 12 darab ismertető tábla nyújt segítséget, a Csopaktól Paloznakig tartó tanösvényen.
Megközelítés: A csopaki vasútállomásról indulunk a zöld jelzésen felfelé a Kossuth utcán, majd kb. 800 méter után jobbra fordulunk a Petőfi utca felé. Innen indul a tanösvény, és a paloznaki Tódi utcáig halad.
A kilátó Balatonfüred egyik turisztikai nevezetessége, amelyről csodálatos kilátás nyílik Balatonfüredre és a Tihanyi – félszigetre.
Megközelítés: A Lóczy barlangtól jelzett zöld turistaút vezet fel a Tamás hegyen álló kilátóhoz.
(A kilátó 2007 júliusában máig tisztázatlan okokból kigyulladt, helyreállítása idén fejeződött be, és 2009 április közepétől újra látogatható!)
Badacsony turista útja a vasúti megállótól indul. Kövessük a sárga jelzést észak felé (Római utca – Szegedy Róza utca) egészen a Szegedy Róza házig. Innen indul felfelé az igazi erdei túra, mely Badacsony legfőbb látnivalóihoz vezet. A hegy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, természetvédelmi terület.
A túra állomásai: Rózsakő, Hertelendy kilátópont, Kisfaludy-kilátó, Kő-kapu, Tördemici kilátópont, Bujdosók lépcsője, Ranolder-kereszt.
Vörös Homokkő Tanösvény: Balatonalmádi 6km-es városi tanösvénye a Városház tértől indul. Innen, a kék háromszögjelzést kövessük! A túra kényelmes sétával kb. 2 óra alatt megtehető. Állomásai: Városház tér, a Zsák-vendéglő kapuoszlopai, Kilátóhely, Kiserdő, Óvári “Messzelátó”, Vörös homokkő feltárás, Régi mozdony, Kerekeskút, Szent Jobb kápolna, Öreg-park.
Köcsi-tó Tanösvény: A Balatonalmádi-Káptalanfüredről kövessük a sárga T jelzést! A kb 400 m-es tanséta állomásain megismerhetjük a vörös homokkövön kialakult különleges élővilágot. A kirándulást a sárga keresztjelzésen a 300 m magas Csere-hegyi kilátó felé folytathatjuk, melyről látható a Balaton keleti medencéje.
Zöld sáv körtúra: Balatonalmádi vasútállomásáról induló túra 11,5 km- hosszú, és kb. 3 óra alatt tehető meg. Állomásai: Balatonalmádi vasútállomás, Széchenyi sétány, Martinovics u.–Kompolthy Tivadar emlékoszlop, Remetevölgy, Vödör-völgy, Kőhegy. Itt kettéágazik zöld jelzés, Szentkirályszabadja, illetve a Malom-völgy felé.

Zamárdiban három túraútvonal közül választhatunk. A piros jelzés (Zamárdi vasútállomás -Balatonendréd -Szántód-Kőröshegy vasútállomás) 18km, a zöld jelzés (Szántód-rév-Szántódpuszta Kulturális Központ-Zamárdi –kiindulási hely) pedig 10km hosszú, és mindkettőt akár kerékpárral is megtehetjük.
A sárga jelzés Zamárdi vasútállomásról indul, a templom, a tájház, a Vaskereszt, a kőhegyi panoráma, a Szamárkő megtekintése után a vasútállomásra tér vissza. Az út hossza 8 km.
Egy 9km-es tanösvényen keresztül tájékoztató táblák és egy 2006-ban épült madármegfigyelő segítségével fedezhetjük fel a tavak páratlan gazdagságú növény és állatvilágát. Ezen kívül az útvonalon játszótér, tűzrakóhely és két pihenőhely is várja a túrázókat.
Megközelítés: A 7-es főútról Siófok és Balatonszéplak között (116-os km) Siófok-Töreki felé fordulunk, és a benzinkút mögött már meg is találhatjuk a tanösvény első állomását.
A kilátótorony 1972-ben épült. A fából készült építmény erkélyéről páratlan kilátás nyílik a Bakonyra és a Balaton keleti medencéjére.
Megközelítés: A kilátóhoz Csopakról induló, majd az erdőben folytatódó kék jelzésű túraútvonal vezet. Állomásai:
1. Csopak a Nosztori-völgy alja.
2. Csákány-hegy kaptató.
3. Endrődi Sándor kilátó.
4.Toldi-völgy aljában található löszfejtések.
5.Pleisztocén korú „infúziós” löszfal
6.Kopasz-domb, felső-triász kőfejtő (Füredi Mészkő Formáció)