Published on 2008. november 20. csütörtök .
Hazánk első tájvédelmi körzetében, az ország első tanösvényét 2002-ben újították fel. Az összességében 18 km hosszú útvonal több kisebb és nagyobb körúttal hálózza be a félszigetet. Tihany a túrázók számára igazi paradicsom. A félsziget, a különleges természeti értékeket tekintve rendkívül gazdag. Nem csak geológiai képződmények, változatos formák vonzzák a turistákat, hanem a hihetetlenül gazdag állat és növényvilág is. Élnek itt ritka állatok, mint például a füles kuvik, medvelepke, illetve megtalálható itt számos vízimadárfaj (szürke gém, vörös gém, kócsag), a barna rétihéja, kabóca, ürge és még sorolhatnánk. Ezen kívül a tanösvény mellett legelésző szürkemarhákat is megcsodálhatjuk. Egyszóval egy páratlan élővilágba pillanthatunk bele.
A Balatonfelvidéki Nemzeti Park a nyári hónapokban szakvezetéssel szervez túrákat a Tihany-félszigeten (térítés ellenében). Jelentkezni a honlapjukon lehet.
Megközelítés: A túra a Sajkod melletti Apáti-templomromtól indul. Innen a piros kereszt jelzést kövessük. Állomásai: Apáti-hegy, Nyereg-hegy, Csúcs-hegy, Szarkádi-erdőbe, Gejzír-mező, Aranyház, Kiserdő-tető, Óvár, Barátlakások, tihanyi hajóállomás.

Published on 2008. november 20. csütörtök .
A Balatonkenese kincsének nevezett Tátorján a löszfalon él. Közép-Európában szinte csak itt található meg. Jellemzői: hosszú életű, húsos gyökerű, tavasszal virágzó növény, melynek apró fehér virágai vannak. Még a jégkorszakból maradt itt, az orosz sztyeppvidékről származik, de a török korban honosodott meg. 60 éve sorolható a védett növények közé. A tanösvényen található tájékoztató táblák segítségével a túrázók megismerhetik ezt a ritka növény, és az itt élő állatvilágot is (parti fecske, gyurgyalag, stb.)
Megközelítés: A tanösvény a Faluháztól indul (Táncsics u. 24). Innen kövessük a sárga jelzést. Fűzfő felé vezető műúton hamarosan megpillantjuk a Tatárlikakat (9 db kisebb barlang a löszfalban), majd felérve a Soós-hegy tetejére a kilátóból gyönyörködhetünk a Balaton keleti medencéjének látványában. A Parragh arborétum és a Lovasudvar megtekintése után a tanösvény a település központjába vezet vissza minket.
Published on 2008. november 19. szerda .
2006 tavaszától minden túrázó megismerheti a Balaton-felvidék szőlőfajtáit, a borvidék sajátosságait, a szőlőművelés folyamatát, és a különleges vörös színű föld kialakulásának történetét. Mindebben 12 darab ismertető tábla nyújt segítséget, a Csopaktól Paloznakig tartó tanösvényen.
Megközelítés: A csopaki vasútállomásról indulunk a zöld jelzésen felfelé a Kossuth utcán, majd kb. 800 méter után jobbra fordulunk a Petőfi utca felé. Innen indul a tanösvény, és a paloznaki Tódi utcáig halad.
Published on 2008. november 19. szerda .
Badacsony turista útja a vasúti megállótól indul. Kövessük a sárga jelzést észak felé (Római utca - Szegedy Róza utca) egészen a Szegedy Róza házig. Innen indul felfelé az igazi erdei túra, mely Badacsony legfőbb látnivalóihoz vezet. A hegy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, természetvédelmi terület.
A túra állomásai: Rózsakő, Hertelendy kilátópont, Kisfaludy-kilátó, Kő-kapu, Tördemici kilátópont, Bujdosók lépcsője, Ranolder-kereszt.
Published on 2008. november 19. szerda .
Vörös Homokkő Tanösvény: Balatonalmádi 6km-es városi tanösvénye a Városház tértől indul. Innen, a kék háromszögjelzést kövessük! A túra kényelmes sétával kb. 2 óra alatt megtehető. Állomásai: Városház tér, a Zsák-vendéglő kapuoszlopai, Kilátóhely, Kiserdő, Óvári “Messzelátó”, Vörös homokkő feltárás, Régi mozdony, Kerekeskút, Szent Jobb kápolna, Öreg-park.
Köcsi-tó Tanösvény: A Balatonalmádi-Káptalanfüredről kövessük a sárga T jelzést! A kb 400 m-es tanséta állomásain megismerhetjük a vörös homokkövön kialakult különleges élővilágot. A kirándulást a sárga keresztjelzésen a 300 m magas Csere-hegyi kilátó felé folytathatjuk, melyről látható a Balaton keleti medencéje.
Zöld sáv körtúra: Balatonalmádi vasútállomásáról induló túra 11,5 km- hosszú, és kb. 3 óra alatt tehető meg. Állomásai: Balatonalmádi vasútállomás, Széchenyi sétány, Martinovics u.–Kompolthy Tivadar emlékoszlop, Remetevölgy, Vödör-völgy, Kőhegy. Itt kettéágazik zöld jelzés, Szentkirályszabadja, illetve a Malom-völgy felé.
